II.Évad 5. Rész

Sziasztok ! Nem is tudom mit írhatnék. Régen nem volt már rész. Ennek oka az önzőségem. Nincs erőm, akaratom leírni de muszáj lesz. Ez a blog utolsó része. Pár napon belül felkerül az Epilógus és ennyi volt.
Szeretnék nektek jó olvasást kívánni és köszönetet mondani amiért kitartottatok a blog mellet az ingadozásaim ellenére is.

Három évvel később:

A repülő téren hatalmas tömeg gyűlt össze. Rengeteg rajongót és firkászt véltem felfedezni. A mellettem álló barátom megszorította a kezem. Felnéztem rá és egy biztató mosolyt küldött felém. Hatalmas levegő után mosolyt erőltettem magamra majd végig rohantam a terminálon a fiúval a hátam mögött. Siettem a kocsihoz amennyire csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy nem lesznek itt testőrök de, ekkora tömegre sem számítottam. Amint megláttam aput, aki kint várakozott, a mű mosolyom átment igazi szívből jövő mosollyá. A mögöttem haladó barátom kezét elengedtem s futásnak eredt apu felé. Amint oda értem könnyes szemmel ugrottam a nyakába. Több mint fél éve nem láttam őt, csak webkamerán keresztül, nem érezhettem a szeretetét, és illatát. 

- Végre itthon vagy. - suttogta hajamba miközben nyugtatólag simogatta a hátam. 

- Hiányoztál. Nagyon. - törtem ki zokogásban. Tudta, hogy nehéz nekem ez az egész. Anyut azóta nem láttam, hogy két éve csak úgy kirakott a házból. 

*

A szívem hevesebben dobogott az ismerős Budapesti környezet láttán. A kertvárosban mint mindig most is csend volt, csak néha lehetett hallani egy-két kutya ugatást. Bőröndöm kereke halkan gurult mögöttem a járdán. Alig pár méter választott el attól a háztól ahol felnőttem. Zsebemből előhalásztam a kulcsom s a zárba csúsztattam. A kattanás jelezte, hogy szabad előttem az út. Mély levegő után beléptem a házba ahol a TV zúgásán kívül semmi zaj nem volt. Bakancsomat az ajtó mögötti sarokba rúgtam a bőröndömet pedig a falhoz támasztottam. Halk léptekkel mentem a nappaliban ahol Marci a kanapén ülve figyelte a TV-t. Amint észre vett nevetve totyogott felém. Hatalmas mosollyal az arcomon vettem őt karomba majd puszit nyomtam a homlokára.

- Drágám te vagy az? - hallottam meg anyu hangját a konyha felé. A sütő ajtó csapódott s léptek zaja hallatszott a konyha  felől. Anyu az ajtónál megállt s a konyha ruha kiesett a kezéből. Elképedve nézett rám, mintha nem is én lennék.

- Szia, Anyu - köszöntem neki félénken.

- T-te mit keresel itt? - hebegett össze vissza. Nem értettem semmit miért mondja ezt hát ő sem volt ugyan az aki.

- Anyu! Tudtommal itt van a családom egyik fele, és jöttem őket meglátogatni. - néztem rá hatalmas szemekkel.
- Nem lehetsz itt. Most azonnal el kell menned. - vette ki kezemből az öcsém és az ajtó felé kezdett tolni. A bőröndömet utánam húzta majd mikor az ajtó becsapódott mögöttem tudatosult bennem mi is történt. Könnyeimmel küszködve indultam el a belváros felé. Egy olcsó motelbe szálltam meg. Harry-vel és a srácokkal azóta nem beszéltem, hogy eljöttem Japánból. Zayn és Niall szinte óránként hívogat de egyikre sem válaszolok. Bőröndömből előveszem a törülközőm a tusfürdőm és a pizsamám(topp és rövid nadrág) és a fürdő felé indulok. Leveszem magamról a ruháimat majd megengedem a vizet s beállok a meleg víz alá. El lazít de nem eléggé. Érzem a mardosó könnyeimet, a fájdalmat a mellkasomban, és a gombócot a torkomba. Könnyeimnek utat engedve csúszok le a földre. Nem bírom tovább. Pár órája utasított el Harry végleg, anyu is kidobott mint, valami korcsot, és apu sincs itt. Lehet jobb lenne ha véget vetnék az egésznek és feladnám a picsába. Mindenkinek jobb lenne. Nehézkesen felállok és megrázom magam, mintha ezzel lerázhatnám magamról a gondolataim. Törölközőben flangálok a szobámban. Nem tudok mit kezdhetnék magammal.Két bogyó és egy füves cigi után jobban szoktam lenni. Felveszem a pizsamám s az ágyba bújok. Az éjszaka közepén arra ébredek, hogy valaki megállíthatatlanul dörömböl az ajtómon. Kelletlenül mászok ki az ágyból s csoszogok az ajtóhoz. 
- Végre - sóhajt. Őszintén mindenki másra számítottam csak rá nem. 
- Mit keresel itt? - nyögöm ki végül. A meglepettséget ha akarnám sem tudnám leplezni.
- Beszélnünk kell. - jelenti ki ellent mondást nem tűrve.

*

- Milyen volt a turné? - kérdezi apa a vacsoránál.

- Hosszú, fárasztó és unalmas. - felelem kurtán. A jelen lévőkön végig nézve rájövök, hogy most vagyok igazán otthon. Apu, Mary, Taylor, Ana, a fiúk és Harry. Ennél többet nem kívánhatnék az élettől. Megkaptam mindent amire vágyik egy lány. Szerető családot, imádni való barátokat, és egy tökéletesen figyelmes barátot. 

II.Évad 4.Rész

Sziasztok! Tudom- tudom nagyon régen volt rész de közbe jött egy két szóbeli ami fontosabb volt mint a blog. Mivel nagyon sok kimarad ezért a tőlem megszokottól hosszabb részt hoztam.
#ImádlaktiteketWiw

A felhők vattacukorként lebegnek a repülő gép szárnya körül. Épp Japán felé tartok Zayn-nel és Perrie-vel. Hogy én hogy a búbánatba kerültem ide? Minden a koncerten kezdődött amikor megláttam őket. Azóta túl vagyok rengeteg veszekedésen, annál is több letoláson, és egy pofonon. Az utóbbit Taylor-tól kaptam amiért úgy döntöttem, hogy most eljöttem velük. Annyiszor kértek az elmúlt napokban, hogy már nem tudtam nemet mondani. A letolásokat általában Perrie-től kaptam mert se szó se beszéd leléptem, és soha nem mentem el velük sehova, Zayn-nel pedig a stílusom és a koncert miatt veszekedtem rengeteget. Miatta próbálok úgy viselkedni mint régen de ez nem megy egyik napról a másikra. A drogokról nem tud és részben emiatt nem megy az önmagamra találás. Nehéz letenni a tablettákat de próbálkozom vele.

- Patrícia figyelsz te rám egyáltalán? - lóbálja előttem idegesen kezét az előbb említett személy. Ha tekintettel ölni lehetne Zayn a vitánk óta legalább 5-ször megtette volna.

- Bocsi, elkalandoztak a gondolataim. - szabadkozom amit egy szemforgatással viszonoz. 

- Oké nincs gond de kérlek figyelje egy kicsit. - bólintok kérésére. Közben megszólal az a jól ismert hang,hogy hamarosan leszállunk kapcsoljuk be az öveinket. Engedelmeskedünk neki majd újra Zayn-re emelem a tekintetem. - Szóval akkor ahogy megbeszéltük. Te a tőlünk nem messze lévő hotelben szállsz meg Perrie-vel és Jade-del. Holnap pedig találkozunk az állat kertben. Egy kocsit küldök majd eléd és elhozz. Az egész lényege, hogy senki ne tudja meg, hogy Ausztráliában vagy. Rendbe? Próbálj meg kicsit háttérbe szorulni. - darálta le tervét egy szuszra.

- Parókát ne vegyek fel esetleg? - teszem fel a kissé gúnyos kérdésem. - Ha annyira nem akarod, hogy tudják, hogy veletek vagyok Ausztráliában minek kellet eljönnöm. A menedzsment így is ki van rám bukva amiért a turné előtt csapot papot magam mögött hagyva veletek leléptem. - emelem meg kissé a hangom. Zayn szúrós szemekkel néz rám ami régen talán meghatott volna de mára cseppet sem érdekel.
- Őszintén, szerinted a semmiért rángattalak el? Megmondtam, hogy Harry-t csak te tudod helyre rakni! Miattad nem beszél Louis-val és miattad romlott meg a kapcsolata a családjával is! - kiabálja Zayn.
- Igazad van! Egyszerűbb rám kenni mindent mint belásd, hogy a rajongók azok akik ezt tették! - emelem feljebb én is a hangom.
- A rajongóinkat ebbe ne ártsd bele! - vörösödik el az arca.
- Jaj Zayn kérlek! Nem minden rajongó olyan amilyennek te látod! Néhányan azt az elvet vallják, hogy ők ketten melegek! Szerinted miért van ez az egész? Mert leléptem vagy mert melegnek hiszik őket? - halkítom egy kicsit lejjebb a hangom. Szikrákat szóró tekintettel fordulok az arab srác felé aki szint úgy gyilkos pillantásokat vet rám.
- Oké! Elég legyen.- szól közbe Perrie. Az út további fele feszült hangulatba telik amit még a kocsiban is lehet érezni. A szerelmes pár érzelmes búcsút vesz egymástól ameddig én majdnem a mellettem lévő kukába okádtam.
- Tudom, hogy nagyon szerelmesek vagytok de ha nem akarjuk, hogy bárki észre vegyen be kéne menni. - szólalok meg mikor már látom, hogy páran megfigyelik a kocsit és engem is. A párocska mit sem törődve tovább "búcsúzkodnak" ezért úgy döntök, hogy bemegyek. A recepción egy aranyos idősebb néni ül. Mikor a pult elé állok igazi szívből jövő mosollyal néz rám.
- Szervusz kedvesem. Miben segíthetek? - kérdezi teljes nyugalommal.
- Jó napot. Malik néven van foglalásom. - mondom teljesen kivirultan. Nem tudom, hogy a reptér mosdójában bekapott bogyók vagy az aula és a nő kisugárzása miatt van.
- Ó igen. Malik. 3 fős lakosztály egy hétre. Sajnálom de az úr kérésére csak neki vagy a menyasszonyának adhatom oda a kulcsokat. - néz rám sajnálkozva. Egy szemforgatás után bólintok majd az egyik lila színű fotelbe ülök. Míg Perrie - re várok kicsit körbe nézek. A bejárat  egy hatalmas üvegajtó amelyen tökéletesen kilátni de be valószínűleg nem. A recepciós pult szintúgy lila pont mint a fotelek, az aula közepén egy hatalmas üveg csillár lóg ám a fényt nem ez adja hanem a falakba beépített kicsi lámpák. A falak bézs színűek csak elszórva található rajta néhány lila minta.
Pár perccel később Perrie lép be és a pulthoz sétálva kéri el a kulcsokat. Mikor megkapja körbe néz, tekintete megállapodik rajtam majd felém indul.
- Jössz? - biccent a lift felé. Felállok a kényelmes ülő alkalmatosságról majd a bőröndömet magam mögött húzva elindulok a szőkeség felé.

*

Reggel a nap sugarai vidáman játszottak az arcomon, igaz a hangulatom egy cseppet sem volt ilyen derűs. A tegnapi nap után meg pláne. Épp, hogy beértünk csörög a telefonom és ki más hívna mint Joe a menedzserem. Kitalálta, hogy van 2 napom Japánban utána vissza kell mennem ugyanis nem hajlandó eltörölni az első koncertet. Ám ez azt is jelenti, hogy drága Zayn terve ismét kudarcba fulladt. Miért is? Mert az ő zseniális ötlete szerint pár napig csak a hotel és az állatkert között ingázok, hogy vele és a többi sráccal - Harry kivételével- tudjak beszélgetni. 

- Oké álom szuszék talpra mert ma még sok dolgod van. - ugrik be az ajtón Louis. Igen jól olvastátok Ő. Tegnap a mi kis agyafúrt barátunk úgy döntött, hogy követi Zayn-t, hogy megtudja miért ennyire titokzatos. Hát meg is tudta. Innentől pedig muszáj volt őt beavatni mindenbe. - Na ebből elég lesz! Le a takaróval, ki az ágyból, is iszkiri öltözni. - rántja le rólam a takarom és tapsol kettőt.

- Jó-jó fent vagyok. - mászok ki az ágyból a szememet dörzsölgetve, közben próbálok nem elesni a lábam köré tekeredett lepedőben. Mikor rengeteg hiába való próbálkozás után végre sikerül kiszabadulnom az egyik bőröndömhöz sétálok és kiveszek belőle egy fekete nadrágot és egy karácsonyi égőkkel díszített felsőt, a másikból pedig egy kabátot és egy szegecsekkel díszített magassarkú bakancsot.
- Louis lennél szíves kimenni fel szeretnék öltözni. - szólok neki mikor elkezdem levenni a rövid nadrágom de ő nem mozdul. Megrázza magát majd kihátrál a szobából és becsukja az ajtót. Magamra veszem a ruháimat majd a táskámba pakolok pár szál cigit és egy-kéttő tablettát. Mielőtt kimennék egy gyors alap sminket magamra kenek. Miközben a tükörben figyelem a mozdulataim akaratlanul is az ujjamon lévő gyűrűre téved a tekintetem. Óvatosan lehúzom a gyűrűs ujjamról s a belsejében lévő gravírozást figyelem. "You're my everything". Hiába telt el majdnem kettő év mégis tisztán emlékszem mikor elvitt bemutatni a családjának és oda adta. Megfogadtam neki, hogy csak akkor veszem le a gyűrűt ha megszűnik az iránta érzett szerelmem.Ma találkozom vele újra annyi ideje és fogalmam sincs mi lenne a helyes. Viselni vagy itt hagyni? Végül vissza csúsztatom az ujjamra ahová való.
 A nappaliból kiabálás hallatszik, amikor kilépek a folyosó fal takarásából már tudom miért. Mindkét banda a nappaliban ül és figyelik a középen csapkodó és kiabáló fiút. Mielőtt bárki észre venne vissza lépek a fal mögé és hallgatom mi folyik ott.
-Komolyan Zayn? Idehoztad? Megmondtam, hogy nem vagyok rá kíváncsi! Anno tönkretett mindent! Se  szó, se beszéd lelépett! És most azt várjátok el tőlem, hogy üljek le vele beszélgetni? Kösz de nem.- Hallom Harry mély hangját amit most nem éneklésre hanem kiabálásra használ.
- Harry, nem érted mit mondunk? Tisztán emlékszünk mikor vissza jöttetek Holmes Chaple-ből és te arról áradoztál, hogy oda adtad neki a gyűrűt és ő mint mondott.- Szólalt fel Liam az érdekemben.
- És ez most, hogy jön ide?- Tette fel indulatosan a kérdést Harry.
- Úgy jön ide, hogy még mindig hordja! - kiáltott fel Louis. - Harry térj már észhez. Azért jött ide, hogy tisztázza a dolgokat te pedig el akarod üldözni. Azt hiszed másik srác miatt hagyott itt téged de ez nem igaz. Most az, hogy egyszer hírbe hozták őt a sminkesével nem jelent semmit. - Louis-nál itt szakadt el a cérna ahogy nálam is.
- Most mond el ugyanazt a szemembe amit az előbb a többieknek is. - kérem Harry-t miközben kilépek a fal takarásából. Zöld szemei tágra nyíltak ám ez pillanatokkal később megváltozik és dühösen merd rám.
- Ha előbb hallottad minek akarod újra hallani? - kérdezi bunkón.
- Mert szeretlek Harry! Mond a szemebe amit az előbb és az első géppel haza utazok. - Nézek elszántan a szemébe. 

II.Évad 3.Rész

Sziasztok! Igen tudom megint több mint két hétig nem jelentkeztem. Kifogásokat nem fogok keresni mert az nincs, szimplán elakadtam a részben egy kicsit. Végül jó olvasást!
#öleltiteketWiw

Az arénában eluralkodott a káosz. Hope még mindig nem tudja melyik ruha legyen a kettő közül amit kiválasztottunk, Mark pedig nincs kibékülve a hajammal. Az elmúlt két percben egyszer fogta fel két kontyba háromszor vasalta ki és keveset mondok ha négyszer fogta meg a sütővasat, hogy begöndöríti. Szegény Carlos sincs jobb helyzetben. Félórája értünk ide, de csak öt különböző sminket készített el a megbeszélt helyett. A hangmérnökök, statiszták, táncosok, és a rendezők pedig fel,s alá rohangálnak mint a mérgezett egerek. Jason, Steve, és Patrick nem tudom már hány lányt dobott ki a backstage - ből, arra meg pláne nem emlékszem, hogy mennyi ájult és sokkos tinit hoztak ki a tömegből. Őszintén egyszer sem gondoltam volna, hogy egy nap majd Los Angeles legnagyobb arénájában fogok tartózkodni nem, hogy még itt is fogok koncertezni. Most így belegondolva mióta elkezdtem komolyabban foglalkozni az énekesi pályámmal sokat vagyok a sajtó számára kedvelt személy, nem csodálkoznék ha esetleg bárkit a múltamból meglátnék a közönség sorai között. Habár nem hiszem, hogy pont ők csak ezért ide utaznának turné közben.
- Patrícia figyelsz te egyáltalán rám? - csettintget orrom előtt Hope. Zavarodottan megrázom a fejem majd mosolyt erőltetve az arcomra felé fordítom a tekintetem. - Rendben akkor most, hogy vissza tértél felszeretném sorakoztatni a pro és kontra érveket a ruhák mellet... - és megint belekezdett a jól megszokott szövegbe"ez azért jó mert... de viszont ez jobb mert..." és ez megy minden koncert vagy sajtótájékoztató előtt.
- Hope, nyugi. Szerintem legyen mind a kettő. Koncert közben úgyis van egy kis szünet és majd gyorsan átveszem. - vetem fel előtte az ötletet. Stylistom pár pillanatig hezitál majd elismerően bólint egyet ami egyet jelent azzal, hogy belegyezett. Igaz lehet csak azért mert már nem szeretne tovább érvelni.
- Kész vagy. - fordít Mark a tükör elé. Ahhoz képest, hogy milyen rövid a hajam mindig megtud lepni. A frufrum alja be van festve fekete színezővel ami jól megy az egyszerű tusvonalas sminkemhez.
- Köszönöm nagyon tetszik. - ölelem át mosolyogva a sminkesem és fodrászom.
- Engem se hagyjatok ki! - ugrik fel Hope a kanapéról. Nevetve szalad felénk majd ránk veti magát. Hatalmas zajjal érünk a földre ahol kicsi a rakást játszunk.
- Gyerekek! Nincs idő a szórakozásra.- ront be az öltözőmbe Sam a menedzserem. - Tíz perc van a kezdésig és Patrícia még fel sincs öltözve. - utat rám. - Nyomás. - kocogtatja meg az óráját. Kacarászva felkászálódok majd a fogasról levéve a ruhát berohanok a mosdóba.Bakancsom az ajtó mellet lerúgom magamról majd lekapkodom  a nadrágom és a pulcsim s felveszem a fellépő ruhám. A magassarkúmmal szórakozom egy kicsit de végül az is rám kerül. Kilépve a mosdóból három ismerős arc néz rám. Ana sikítva felém totyog s mikor elém ér karomba kapom. Apu és Mary is odajönnek hozzám majd szorosan megölelnek.
- Anyád büszke lenne rád. - suttogja Apa a fülembe. Bólintok majd az ölelésükből kibontakozva lépek ki a folyosóra. Adam a hangmérnök rám teszi a mikroportot  majd a kezembe nyomja a mikrofont is. Fehér fülesem egyenlőre a vállamra fektetem és elindulok a lépcsőhöz. Mikor felcsendül a Can't Be Tamed elkap az izgalom. A tömeg őrjöng én pedig a fülembe helyem a fülest. Mikrofonom szám elé emelem majd kilépek a biztonságot nyújtó LED fal mögül. Végig énekelem és táncolom a csapattal a dalt, majd ameddig fújok egyet bemutatkozik a zenekarom. Iszok egy korty vizet az előre kikészített fél literes flakonból a többit pedig vissza helyezem a lépcsőre. Mikor mindenki vissza megy a hangszere elé újra szám elé veszem a mikrofont.
- Helló Los Angeles! - kiáltom amit rajongóim hatalmas sikongatással viszonoznak - Hogy érzitek magatokat? - újabb sikítás - Nem hallom! - ösztönzöm őket. - Reméltem is, ugyanis én nagyon jól érzem magam. Ez a szám nagyon felrázott. Tudjátok fogalmam sincs merre vannak a táncosaim de ha én innen benézek a színfalak mögé elég nagy... jujj.. káosz uralkodik ott. De ha rátok nézek! Hát ahogy itt az első sorokat elnézem itt sem jobb a helyzet. - sétálok a színpad elejére - A következő dal az egyik kedvencem az első albumomról. Nem szeretném sokáig húzni a dolgokat Party In The USA - konferálom fel a dalt majd a zenekar elé sétálva elveszem a mindennel tele aggatott mikrofon állványom. Elhelyezem a színpad közepén s intek a többieknek, hogy kezdhetik. A dal éneklése közben többször végig pásztázom a közönséget, és csak most veszem magam észre, hogy mennyi mindent értem el másfél év alatt. 3 album, több mint 50 díj, 2 turné, és rengeteg koncert. A szám végeztével folytatódik a koncert több nagy slágerrel köztük a: Who owns my heart, See you again, Fly on the wall, Wercking ball, Adore you. Ezzel a koncert háromnegyede le is ment. A következő szám előtt gyorsan lerohanok a színpad mögé és magamra kapom a második összeállítást. Carlos kicsit javít az idő közben elkenődött sminkemen és Mark is igazít a hajamon.
- Oké, nyomás, nyomás, nyomás! - lökdös a színpad felé Taylor. Egy grimaszt vágva vissza sétálok közben Steve kezéből kikapom a mikrofont.
- Bírjátok még? - kérdezem a mikrofonba. A kérdésre sikítás a válasz amit igennek veszek. - Örülök neki, ugyanis van számotokra egy meglepetés vendégem. Köszöntsétek Will.I.Am -et - mutatok a színpad egyik szeglete felé. A Fall down kezdő akkordjaira automatikusan ugrálni kezdek. A számot az egész aréna egy hang ként zengi. A dal végeztével következik a When I look at You, We Can't Stop, és utolsó előtti számnak a The Climb.
- Nos hát ide is eljutottunk. Következik az utolsó szám. Nem tudom ki volt olyan helyzetben mint és, hogy egy személyben ugyan azt a hét dolgot utálod és szereted egyszerre. - ezennel ismét hatalmas sikítás következett. - Szóval az utolsó dal. 7 Things - mondtam a mikrofonba majd a zene elindult hirtelen mindent kizártam és csak énekeltem s átadtam magam a zenének. Épp az utolsó refrénnél tartottam mikor kinyitottam a szemem. Nem kellet volna.